A modern andalúziai a spanyol ló leszármazottjja, mely az arab és berber mellett a legnagyobb hatást gyakorolta a világ lótenyésztésére. A XIX. századig Európa első számú kedvenc lova volt. A reneszánsz klasszikus lovasiskolában spanyol lovakon ültek. A bécsi spanyol-iskolában is - mint a neve is jelzi - spanyol lovakat használtak. A híres lipicai is spanyol lovaktól származik, melyeket a XVI. században hoztak be Spanyolországból a szlovéniai Lipicára. A spanyol ló majdnem minden fajta kialakulásában szerepet játszott, és számos amerikai állomány is belőlük származik.

Tenyésztés

Az Andalúz tenyésztés központjai Jerez de la Frontera, Cordoba és Sevilla voltak, ahol karthauzi szerzetesek irányították a fajta alakulását. A spanyol ló feltehetően az őshonos, a tarpánnal rokon sorraia és a berber hódítók lovainak keverékéből származik.

Jellemző tulajdonságok

Az andalúziaira jellemző, hogy nemes megjelenésű és bár nem gyors, de atlétikus, szeret menni. A fej nemes, jellegzetes kosfej alakulású, a sörény és a farok szőrei hosszúak, dúsak és gyakran hullámosak.

Marmagasságuk kb. 160 cm.

Környezet: meleg éghajlat

Eredet: jégkorszak előtt

Jellege: melegvérű

Előforduló színek: pej, szürke

Hasznosítás: hátasló